Egy kivizsgálás során fedezték fel, hogy van a hipofízisemben egy daganat. Az orvosok szerint az agyalapi mirigy ilyen jellegű zavara megszakította volna minden várandósságomat, és ezért nem szülhettem soha saját gyermeket. A férjemnek már volt két felnőtt gyermeke, és őt nem is igazán rázta meg ez a hír. Nekem volt kicsit nehezebb ezt elfogadnom. Teltek az évek együtt boldogságban, de egy idő után éreztük mindketten, hogy valami hiányzik. Úgy gondoltuk, hogy van hely, van szeretet, van kapacitás a szívünkben és a mi kapcsolatunkban igenis helye van gyermeknek. Megérett a szívünkben, hogy készítsünk olyan gyermeknek helyet, akinek nincsen otthona. Ekkor kezdtünk el a nevelőszülőség felé érdeklődni. El is végeztük a tanfolyamot, ami nagyon hasznos volt, és végig csináltuk a szükséges procedúrát, beszereztük a papírokat. Mégsem ezt az utat választottuk végül, hanem örökbefogadó szülök lettünk.

A mai napig három gyermeket fogadtunk örökbe. A legnagyobb leánykánk 3 évesen érkezett a családunkba nyílt örökbefogadással vörös hajú, hófehér bőrű, szeplős kis fergetegként. Teljesen elvarázsolt minket és egy lenyűgöző folyamat volt, ahogy alakult a kapcsolatunk. Nem is gondoltam volna korábban, hogy a gyermekeim többet tanítanak majd nekem, mint én nekik.

A középső fiacskánkat már 30 perces korában a kezemben tartottam. Az volt életem egyik leggyönyörűbb pillanata. A biológiai anyukája kétségbe esett, mikor megtudta, hogy terhes. Korábban felnevelt egy szívbeteg gyermeket, és reálisan átgondolva, több tényezőt figyelembe véve, meghozta a döntését, hogy szeretné örökbe adni a gyermekét. Abortuszra már nem volt lehetősége, mert már betöltötte a 12. terhességi hetet, de kemény fizikai munkát végzett majdhogynem egészen a szülésig. 5 hónapos terhes volt a kismama, mikor megismerkedtünk. Már a várandósság alatt is összebarátkoztunk. Azt kérte, hogy miután megszületik a baba, akkor nem szeretné látni, de később szeretne tudni róla, hogy miként alakul az élete.

Nyílt örökbefogadás során az örökbefogadó család megismerkedik a gyermekéről lemondó édesanyával, és együtt mennek el a gyámhivatalba legelőször közvetlenül a gyermek születése után, majd 6 héttel később ismét meg kell erősíteni a döntésüket. Én mindkét alkalommal magammal vittem a hivatalba Álmos fiamat. A hivatalnok nagyon lekezelően, és gorombán beszélt velünk, de mi nagyon összetartottunk a biológiai anyukával.

A kötődést Álmossal tudatosan építettük. Hordozóban vittem magammal mindenhova, és még egy speciális szerkezet segítségével szoptatni is tudtam.

Mióta Álmos, a kicsi fiam a karomba került, azóta ő szüntelenül mosolyog. Nagyon okos. Már 1,5 évesen olvasott. Rendőr szuperhős, vagy orvos szeretne lenni. Szeret élni, két kézzel öleli az életet, és mindenkit az ujja köré csavar. Bárhová megyünk, akár csak bevásárolni is, ha ott van Álmos fiam, tudom, hogy abból kaland lesz. Hatalmas szíve van. Azt mondta róla a biológiai szülője, hogy ez a gyermek nagyon élni akart. Nagyon jó szívű, rengeteg ajándékot, virágot kapok tőle, és van egy Ninja kardja, amivel azt ígérte, hogy mindig megvéd engem.

Fontos tudni örökbefogadó szülőként, hogy ha a baba újszülöttként is érkezik a családban, akkor is a babának egy csomagja van, mert már a 9 hónap várandósság alatt is nagyon sok hatás éri a pocakban. Útközben ahogy cseperedik, bele kell szőni az életébe, hogy őt örökbe fogadták. A fiamat ahogy a karomba tették 30 perccel a születése után, én már akkor elmeséltem neki, hogy ki vagyok és, hogy mától kezdve ő az én fiam, majd ahogy cseperedett, és látott terhes kismamát, elmeséltem, hogy mennyire vártuk őt, és, hogy milyen izgatottan mentünk érte a kórházba.

Harmadik kisfiam 1,5 évesen érkezett a családunkba titkos örökbefogadással, ami azt jelenti, hogy az örökbefogadó szülők és a vér szerinti anya (illetve szülők) nem ismerik egymást, nem is találkoznak. A gyermek 16 évesen az örökbefogadó szülők támogatásával, 18 évesen pedig saját maga keresheti a vér szerinti családját a gyámhivatalon keresztül.

Családunkban fontos a könyv, a művészet és a nyelv. Nagyon szeretjük mindhárom gyermekünket, és nyitott a szívünk még további gyermekek örökbefogadására. Hihetetlenül nehéz Magyarországon a helyzet, mert az örökbeadás és örökbefogadás még nem egy elfogadott dolog. Nehéz, hogy a társadalom sok esetben úgy ítéli meg az örökbeadó édesanyákat, hogy ők eldobják maguktól a gyermeküket, pedig sokkal inkább arról van ilyen esetben szó, hogy szeretik és gondoskodnak a gyermekükről. Nekik ilyen-olyan-amolyan okok miatt nincs lehetőségük felnevelni a kisbabájukat, de ahelyett, hogy a kis megfogant életet megölnék, inkább keresnek neki egy olyan családot, aki szeretettel gondoskodik róla. Ez szerintem a szeretet legcsodálatosabb megnyilvánulása.

Minden megfogant élet megérdemli az esélyt, hogy éljen, hiszen dolguk van ezen a világon!