Én vagyok ez a kislány

17 éves Ráhel lányunk azt az iskolai feladatot kapta, hogy az abortuszról tartson egy vitaindító rövid előadást. Arra használta ezt a lehetőséget, hogy az alábbi történetet ossza meg osztálytársaival…

„A kórházi ultrahang-vizsgáló bejáratánál lévő gép már másodszor írja ki: 2574. Ez az övé. Személyi számának utolsó négy számjegye. Miért hívják vissza. belép a szobába, vizsgálják. A hölgy homlokát ráncolva ráközelít valamire. Ő csak homályosan lát fekete-fehér pontokat a gép képernyőjén.

– Jöjjön vissza fél óra múlva, addigra itt lesz a főorvos úr, ő is megnézi.

Egy 13 mm nagyságú ciszta van a magzat fejében – hangzik az ítélet a főorvos szájából. – Hogy ez mit jelent? Egyenlőre semmit sem tudunk mondani, de a maga érdeke, hogy egészséges gyermeket szüljön!

Érzi, nem bír most buszra szállni, közömbös arcokba nézni. A kórház előtt várakozó taxik egyikébe száll be és szorítja a kocsiajtón lévő könyökölőt. Könnyei tódulnának megállíthatatlanul. Hazaérve felhívja a férjét és akadozva mondja el a híreket. A férj rohan haza. Négy napjuk van a genetikai ultrahang-vizsgálatig. Másnap Nagypéntek, aztán Húsvét, az egyik kedvenc ünnepük. Kimennek a csarnokba a húsvéti sonkáért. A szokásos diós kalácsot is megsüti, de könnyei időnként belepotyognak a kalács tésztájába. A baba eközben hatalmasakat rúg a hasában. Vigasztalni próbálja? Mi lesz velük? A baba meg fog születni, akármilyen lesz. De vajon milyen lesz? Nem sok jóval bíztatják őket a genetikán. Elképzelhető, hogy a baba Down-kóros vagy valami súlyos fogyatékossága van.

A terhesség 20. hetében felajánlják, a babát elveszik, ha a házaspár úgy gondolja. Nem gondolják úgy. Barátok, ismerősök, rokonok, mindenki ezért a babáért imádkozik. Hogy történjék meg a csoda. Mert az orvosok szerint még ez is megtörténhet, bár kicsi rá az esély.

És megadatott nekik!

A kéthetente végzett genetikai ultrahang-vizsgálaton a ciszta méretének csökkenését regisztrálják. Először 9, aztán 7, aztán 4, aztán már csupán 2 mm nagyságú. Az egyik viszgálaton közlik, hogy a ciszta teljesen felszívódott. DE! Látnak valami mást. Agykamra-tágulatot, mely a baba agyának egyharmadát kitölti. Hogy ez mit jelenthet? Nem tudják, de valamilyen fogyatékosságra számíthatnak. A megnyert csata után ismét ott állnak a startvonalnál. Ismét az abortuszt ajánlják nekik. Az egyik orvos kiabál velük:

– Egy nyomorékot szülnek a társadalomnak!

Most már alá kell írniuk, hogy minden körülmények között megtartják a babát. Az utolsó hónap következik. Úgy tesznek, mint a többi fiatal pár, akik az első gyerek születését várják. Kiságyat vesznek, babakocsit, hordozható autósülést, kombidresszt és pelenkát. Gépiesen élik a mindennapjaikat. Dolgoznak, esznek, időnként alszanak. Minden addig fontosnak hitt kérdés, vágy másodlagosság válik. A baba a 41. hét végén sem gondolja, hogy világra kéne jönnie, köszöni szépen, jól van odabenn! Hajnalban burkot repesztenek.

– Ha délig nem indul be a szülés, kiszedjük magából a gyereket! – mondja határozottan a szakállas szülészorvos. A baba nem ijedt meg a kilakoltatástól, tehát jön a kiszedés. A házaspár néhány szót tud váltani, az apa egy kis fülkében áll, felöltözve. Az anyát már szúrják, készítik elő a műtétre.

– Szikét!

Húzzák, vonják, vágják a hasát. Kábultan, messziről hallja az orvos hangját: – Kiemelés! Egy pillanat múlva minden eldől. 9 hónapnyi aggódás egyetlen pillanatba sűrítve.

– Egy egészséges kislány! – kiáltja az orvos.”

„Én vagyok ez a kislány!” – fejezte be Ráhel a történetét.

Osztálytársai csendben figyeltek, sokak szemében könnyek gyűltek, amint személyes valósággá vált számukra, hogyha Ráhelt szülei elvetették volna, akkor ma nem lehetne osztálytársuk, barátjuk.

Az óra végén egy sms-t kaptunk Ráheltől:

„Köszönöm, hogy akartatok! Isten csodálatos ajándéka, hogy ilyen szüleim lehetnek!”

Az iskolai vitaindító előadás óta eltelt 10 év. Ráhel mára kétdiplomás orvos lett és fél éve boldog feleség. Orvosként emberek ezreinek segít gyógyulni, de a legnagyobb örömünk vele kapcsolatban az, hogy szereti a Mennyei Atyánkat akitől az életét kapta.

(Írta: Grész Edina

A kislány édesanyja)

A képen Ráhel látható