2012 februárjában jöttem össze a párommal, aki azóta már a férjem. A kapcsolatunk lassan 7 éve tart, jelenleg a harmadik közös gyermekünkkel vagyok állapotos. Én 15 éves voltam, a férjem 25. Ő pedagógusként dolgozott, én akkor még gimibe jártam. Édesanyám több, mint 10 évig alkoholista volt, ez volt leginkább annak az oka, hogy 15 évesen elköltöztem otthonról a páromhoz, a szüleinél éltünk. Olyan voltam, mint egy átlagos tinédzser, imádtam a barátaimat, és rendszeresen eljártam bulizni. Védekeztünk helyi fogamzásgátló több formájával is, ám egyszer beütött az, amire soha nem gondoltam volna… Terhes lettem. Én azt hiszem, hogy teljesen álomvilágban éltem, ugyanis mindig arra gondoltam, hogy nem, velem ez nem történhet meg, én nem lehetek fiatal anyuka…

Ekkor 16 éves voltam. A páromnak pedagógusként nem volt túl sok a fizetése, emellett az előző házasságából született gyermeke után rendszeres gyermektartási díjat fizetett, és volt egy drága autóhitele is. Amikor az anyósom megtudta, hogy terhes vagyok, önmagából kikelve ordított, hogy nem tarthatjuk meg ezt a gyereket, és vagy elmegyek abortuszra, vagy ott az ajtó.

Tehát az éjszaka közepén távoztunk tőlük, és édesanyámhoz költöztünk, aki akkor a párom nevére bérelt lakásban élt a 3 kiskorú testvéremmel. Meglepődésemre anyám teljesen jól fogadta a dolgot, azt mondta, bárhogy döntök, ő mellettem áll. A férjem családja egy követ fújt anyósommal, és mindannyian azt szajkózták, hogy ne szüljem meg a babát. Igazából nekünk soha egyetlen percre sem fordult meg a fejünkben, hogy elvetessük, hisz az első pillanattól kezdve imádtuk, és ő egy igazi szerelemgyermek. Ha a világ jött volna velem szembe, akkor én is szembe mentem volna a világgal a kislányomért

3 hónappal később anyámék elköltöztek a párom által bérelt lakásból, mindössze annyit felejtett el közölni, hogy hónapok óta nem fizetett sem albérleti díjat, sem közüzemi számlákat… Levágták az áramot, a kábel TV-t, nem volt semmink. Kéz közt mostam, gyertyafénynél vacsoráztunk, egyetlen bútorunk sem volt, csak egy felfújható matracunk. Ekkor döntöttünk úgy, hogy az autót hitelestől mindenestől eladjuk, és szerencsére hamar találtunk rá vevőt. Ez egy picit könnyített a helyzetünkön. Sehonnan sem kaptunk semmilyen segítséget, csak egy vadidegen, aki a szomszédunk volt, és fiatalon maradt özvegy, segített rajtunk legtöbbször étellel.

A terhesség csodálatos volt, imádtam minden percét, minden pillanatát. A szülés kimondom egyenesen, förtelmes volt. Nagyon nehezen éltem meg akkor 17 éves fejjel a 62 (!!) órás vajúdást, a nemalvást, a fáradtságot, azt, hogy nem tudok ellene tenni, erre nincs gyógyszer, ezt ki kell bírnom. Sírtam rengeteget és nem a fájdalom, hanem a tehetetlenség miatt. Nem tudtam, mi vár rám. Amikor anyámat felhívtam, hogy a szülőszobán vagyok csak annyit mondott, hogy nagyon rossz lesz és hogy nagyon fog fájni. Ezzel megnyugtatott… Sokat segített, hogy a férjem mindvégig velem volt. Támogatott, segített, minden kívánságomat leste. Amikor végre kibújt a kislányom, Mariann, azt a lelki katarzist, azt az euforikus állapotot leírni képtelenség, amit akkor éreztem, mikor megláttam, ő pedig felsírt. Zene volt füleinknek. Annyira még babasírásnak soha nem örültem, mint akkor. Én és a férjem a legboldogabb emberek voltunk a világon.

A testvéreim imádták, és ez most is így van 4 év távlatából visszanézve. A legnagyobb meglepetést az hozta számomra, hogy bár az első találkozáskor a kedves anyósomat 2x is telibe kakilta a kislányom, elválaszthatatlanok. Mariann kiköpött az anyósom, mind kinézetre, mind viselkedésre. Ha csak tudnak, együtt vannak. Minden hétvégén nála alszik a kislányom, vásárolni járnak együtt, sőt, az összes ékszert ő örökli tőle az 5 unoka közül, és bátran ki merem jelenteni, hogy az a gyermek, akit a világra sem kívántak most a kedvenc. Milyen furcsa az élet 🙂

Mariann kislányom a plüssök megszállottja, és a ruháké, imádja a csillogást, az ékszereket, a figyelem középpontjában szeret lenni. Mindig is különleges volt, 9 hónaposan már járt, 15 hónaposan pedig már folyékonyan beszélt.

A második terhességemnél felmerült bennünk az abortusz, hisz örültünk, ha a kislányunknak tudtuk a szükséges feltételeket biztosítani. A kisfiammal fogamzásgátló mellett estem teherbe. Nagyon sokat sírtam, éreztem legbelül, hogy nem leszek képes az abortuszt választani. Felkerestem a nőgyógyászomat, akivel közöltem, hogy terhes vagyok, de nem szeretném megtartani. Győzködött. hogy gondoljam át. Aztán amikor látta, hogy hajthatatlan vagyok, leküldött az ultrahangvizsgálóba, hogy megnézzék, milyen idős terhesség. Amikor bementem, és láttam az apró szivecskéjét dobogni, bőgtem, mint egy óvodás, és szó szerint azt mondtam, hogy: „Hagyjuk az egészet a p..ba”, majd felöltöztem, és haza mentem. Nem voltam rá képes. Itt derült ki, hogy bármilyen rosszak is voltak a körülmények, és bármennyire rizikós volt még egy gyermeket vállalni, egyszerűen képtelen voltam rá, hogy elvetessem. Az ANYA nem engedte, aki bennem él. Az ANYA ítélkezik felettem. Úgy éreztem belehalok. Azt mondtam, ha ő nem születhet meg, akkor soha többet nem lesz több gyermekem, mert nem éreztem úgy, hogy az az élet kevesebb lenne most, mint pár év múlva egy másik. 

A férjem teljes egészében mellettem állt, és örült a döntésnek, amit én hoztam meg kettőnk helyett. Ő soha nem mondta ki konkrétan azt, hogy vetessük el. Sokszor próbálta keresni az alternatívákat, hogy hogyan tudnánk mégis megoldani…

És most van egy tündéri kisfiam is, akiről mindig is álmodtam. Minden vágyam volt egy kisfiú, és megkaptam, mintha ez lett volna a jutalmam a Mindenhatótól, amiért helyesen döntöttem. A férjem kitartásának és tenni akarásának köszönhetően az anyagi körülményeink a mínuszból emelkedtek fel. Most már 3 gyereknek is vígan, zokszó nélkül meg tudjuk adni azt, ami eddig egynek is szinte lehetetlen volt. Én valahol ezt egy égi áldásnak tartom, mert más nem lehet. A sok harc, a kitartás, és a szeretetért cserébe 🙂

A kisfiam, Miki, egy igazi kis vagány. A bölcsiben sokat ül büntiszéken, mert eldurvul a játék… Vagy ő maga. Ő az a fajta gyerek, akinek ha kell valami, akkor elveszi, és ez nem tetszik ám mindenkinek. A legjobban az autókat szereti, illetve mindent, aminek kereke van és gurul. 2 éves létére simán megmondja, hogy az egy egyterű vagy éppen kombi. De ez nem csoda, hisz a nagypapája autószerelő. Ezenkívül nagyon imád aludni, azt mondanom sem kell, hogy ez pici korában mekkora áldás volt.