7 éve volt egy abortuszom. Akkor 2 éve voltam együtt a párommal se veled – se nélküled kapcsolatba. Mindig megcsalt. Amikor elmondtam neki, hogy terhes vagyok, nagyon megalázott, és ez sokkal jobban fájt, mint bármi, amit azelőtt tett. Megkeményítettem a szívemet, és végig csináltam az abortuszt. Azt hittem ezzel örökre elfelejtem, és megszabadulok tőle. Életem legnagyobb hibáját követtem el. A legrosszabb az volt, hogy mindennek ellenére még mindig szerettem őt. Mély depresszióba zuhantam, a földi poklot éltem át.

Az egyik barátnőm azt mondta a pocakomban növekvő kis életre, hogy ez nem is gyerek… Gondoljak arra, hogy ez egy betegség, ami a műtét után elmúlik. Volt a családunkban egy nő, akinek volt abortusza. Ő is azt mondta, hogy az nem volt még gyerek, csak egy picike pont volt. Akkor értettem meg, hogy ezzel vígasztalja magát, mivel én is ezt tettem… Valójában mi is csak egy pont voltunk. Az élet a fogantatástól kezdődik. Bárki mondhatja az ellenkezőjét és el is hiheted neki, de a szíved tudja az igazat és háborogni is fog, ha az abortuszt választod. Az a sok „jó” tanács tönkre tette az életem. Sok magyarázatot hallottam, de ha az abortusz nem rossz dolog, akkor valaki mondja már el nekem, miért vádol a bűntudat egyfolytában, miért fáj a szívem folyton?

Ezerszer lepörgettem magamban, miket csinált velem a párom, mit mondott nekem, amivel annyira megbántott. Meg akartam nyugtatni magam, hogy miért volt ésszerű és jó döntés, amit tettem, de hiába! Évekig depressziós voltam sokszor az öngyilkosság is eszembe jutott. Mindenfélével próbálkoztam, hogy a lelkem megszabaduljon, ugráltam a vallások között, de semmi nem adott nyugalmat. Aztán beszéltek nekem Jézusról. Megtértem. Elismertem, hogy bűnt követtem el és kértem, hogy bocsájtsa meg nekem, amit tettem. Bűn… ezt előtte senki nem mondta… Meggyógyultam testileg és lelkileg is. Isten olyan féltő szeretettel vont magához, amilyen szeretetet itt a földön senki nem adhat. És hidd el ez valóságos. Régen mindig gyomoridegem volt, olyan volt mintha a hátamon és a nyakamon 100 kilót cipelnék. A gondolatok mindig támadtak, hogy mit tettem. Magamnak is meg kellett bocsájtsak. Ez volt a legnehezebb, de Isten ebben is segített.

Miután megbocsájtottam magamnak, pár hónappal később feltűnt a régi párom az életemben. Udvarolt nekem, és azt mondta, hogy gyermeket szeretne tőlem. Adtam neki egy új esélyt és nagyon gyorsan ismét terhes lettem. Soha életembe nem voltam ilyen boldog. Sajnos nem tartott sokáig. Miután elmondtam neki, hogy terhes vagyok, egy hétig nem keresett, aztán azt mondta, hogy vetessem el. Azt hittem a föld megnyílik alattam. Forgott velem a világ, sokkot kaptam. Ott azonnal megharagudtam Istenre. Nem értettem miért engedte meg ezt. Aznap délután ahogy sírva meséltem a barátnőmnek a történteket, gyönyörű szivárványt láttam. A szivárvány mindig arra emlékeztetett, hogy Isten velem van, az ígéreteire, amit tett a Bibliában. Egy pillanatra megörültem, aztán megint dacoltam vele. Nem volt pénzem, nem volt biztos lakhatásom, és az egész család ellenem volt. Apámmal és a feleségével nem volt jó a kapcsolatom. Nem számíthattam rájuk, a mostohám gyűlölt engem. Amikor elmondtam Apámnak, hogy mi történt, megkérdezte, hogy mit akarok? Hogy megtartom-e. A következő beszélgetésnél már nem kérdezett. Azt mondta el kell vetessem. Ő engem zsarolt, a felesége pedig őt. Nagyon megfélemlített minden nap, és folyamatosan kérdezgette, hogy voltam e orvosnál és intézem-e az abortuszt. Azt mondta, hogy eszem ágába se legyen megtartani!

A rengeteg rossz dolog ellenére mégis a terhes gondozásra mentem és nem intéztem az abortuszt. Hét hetes voltam, mikor először hallottam a szívét!! Képzelheted miket éltem át, ha a következő héten már az abortuszt végző orvost kellett felkeresnem.

Nem akartam elhinni, hogy újra arra az orvosra várok, akit úgy meggyűlöltem. Szörnyű volt. Zokogva mentem be a rendelőbe, és mondtam neki, hogy én nem szeretném az abortuszt, de nincs más választásom. Kértem, hogy ne halljam a szívdobogását. Nem hallottam, de láttam őt. Egy hete még alaktalan teste volt, most meg láttam a kis fejét, a testét. Olyan volt, mintha hatát fordított volna nekem. A szívem megszakadt a fájdalomtól. Vajon kiknek érezzük magunkat, hogy az abortuszt probléma megoldásnak gondoljuk? Vajon mekkora probléma érhet többet egy emberi életnél? De jó, hogy az én anyukám annak idején nem egy problémaként gondolt rám…

Ebben a nehéz időszakban kerestem az olyan emberek társaságát, akik azt mondták, hogy ne tegyem. Egy barátnőm, két unokahúgom volt mellettem és a kozmetikusom, aki azt mondta, hogy „Ahova Isten bárányt ad, oda legelőt is”. Erősítette a hitemet, hogy minden rendben lesz, és azt tanácsolta, hogy ne vetessem el a gyermekemet. Minden vendéget megkérdezett, hogy van-e felesleges baba holmijuk a számomra. Ez nagyon nagy segítség volt. Annyira örültem neki! Persze jön az ész ami azt mondja, ez kevés ahhoz, hogy egyedül neveld fel a gyereked ilyen körülmények között. Ami igaz is volt. Istenhez kiáltottam. És nem csak azért, hogy segítsen, hanem azért is, mert hiányzott.

Egyik nap találkoztam egy barátnőmmel. Szükségem volt a szavakra, hogy ne tegyem meg, de most nem ezt hallottam. Sorolták a lányával együtt, hogy miért ne tartsam meg. Én meg mondtam nekik, ha esetleg mindenem meg lenne: férj, pénz, ház, és megszülöm a babát, majd a férjem elhagy, vagy esetleg meghal, és pénz sincs már sok, akkor meg kellene ölnöm a gyerekem, mert így egy gyerek vállalhatatlan? Az életben semmi sem biztos. És mindig fordulhat a kocka… Az én helyzetem is fordulhat jobbra…

Hazafelé eszembe jutott egy volt osztálytársam anyukája, akit akkor láttam meg véletlenül a kocsiból, amikor ehhez a barátnőmhöz mentem. Tudtam, hogy keresztény és késztetést éreztem rá, hogy felkeressem. A férjével együtt meghallgattak engem, és a férje azt mondta hogy, „Amikor sarokba szorítanak, és nincs más út, akkor az Egyetlen út felfelé van. Istenhez.” Erre volt szükségem. Ők imádkoztak értem minden nap, és segítettek hogy helyre álljon a hitem. Ők voltak Isten első válasza az imáimra, nagy segítséget kaptam általuk.  Mindig hálás leszek értük. A félelem, a támadások, minden napomat végig kísérték, de ennek ellenére Istenbe és magamba vetettem a hitem. Harcoltam a gyerekemért. Nem tudtam, hogy lesz tovább, de biztos voltam benne, hogy ha még egyszer az abortuszt választom abba belehalok. Döntöttem.

 

Ha van valami, amiért érdemes harcolni az életben, az a gyermek. Minden más múlandó. Nagyon nehéz volt, de annyira megérte!!!!! Kislányom született, Kata, egy igazi kis hercegnő. Miután betoltak a kórházi szobába, kértem, hogy hozzák be a picurt is. Csendesen feküdt a hasán, majd amint meghallotta a hangom, elkezdett nyögdécselni, pont úgy, mintha panaszkodott volna. Ott volt a húgom is. Nem akarta elhinni, elsírta magát. Mikor a kezembe vettem, látszott rajta, hogy nagyon örült nekem és folytatta a „beszélgetést”.  Ő az életem értelme, hatalmas boldogság nekem, és egy kis csoda mert ha ránézek mindig Isten jósága jut róla eszembe. Minden nap hálás vagyok érte, és minden nehéz perc megérte. Nagyon sok minden rendeződött az életemben azóta. Apám imádja a kislányt. A felsége is szereti. Nekem is jobb a kapcsolatom velük, van pénzem és otthonom is. Semmim nem volt, most mindenem meg van.

Annak ellenére, hogy mennyi rossz dolgon mentem keresztül, Isten végig velem volt, és éreztem is. Nem lehet szavakkal leírni azt a békességet, nyugalmat, és szeretetet. Sokszor Isten szeretete más emberek által is megnyilvánul. Küld neked segítséget. A keresztény barátaimra mindig számíthattam, családtagként kezeltek. A Várva várt alapítványt is felhívtam a terhesség során, és ők is ígérték, hogy amiben csak tudnak, segítenek. Végül nem volt szükségem rájuk, de jól esett hogy van akire számíthatok. Ők elsősorban rászoruló családokat, és édesanyákat támogatnak, de ha valaki nem akarja, vagy nem tudja a babáját felnevelni, akkor segítenek az örökbeadásban. Ha az abortuszon gondolkozol biztos nehéz lehet neked, vagy esetleg megijedtél, de hidd el, Isten látja a szenvedésed és tudnod kell, hogy Ő sose mond le rólad. Fontos és drága vagy neki, annyira hogy az egyetlen fiát adta oda érted, Jézust. Bármit tettél most vagy akár a múltban, Ő nagyon szeret téged, a gyermeke vagy, és fontos vagy neki. Csak kiálts hozza! Kérd, hogy segítsen! Egyszer minden vihar véget ér. Ahova Isten bárányt ad, oda legelőt is. Sok embertől hallottam, akik félhettek volna a gyermekvállalástól, hogy minden gyerekkel jött egy újabb anyagi áldás. Ne add fel! A legnagyobb áldásokért sokszor meg kell harcolnunk. Biztos vagyok benne, hogy Isten megáldja azt, aki által egy új élet jön a földre. De ha semmiképp nem akarod vállalni a babát örökbe is adhatod. Rengeteg pár vár kisbabára. Később elmondta a keresztény barátnőm, hogy egyszer úgy imádkozott, hogy ha Isten szeretné, hogy szolgáljon valaki felé, akkor küldje őt házhoz. Az ő imájára pedig én voltam a válasz. Isten már akkor tudta, hogy mi fog rám várni. Istennek nem volt meglepetés, ami történt. Ő mindent tud, és nála minden problémára ott a megoldás! Ki kell tartanunk, bíznunk kell akkor is ha nehéz! És mindig jön a megoldás, nekem elhiheted!

 

„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak már ismertelek………

/Jer. 1:5/