Laura, a nagyobbik kislányunk, 2007-ben született. Gyorsan le akartuk utána tudni a második babát, hogy egyszerre nőljenek fel, de az élet úgy hozta, hogy nem sikerült. 2013 -ban lettem újra terhes. Az öröm azonban csak 3 hétig tartott. A helyi védőnő, akit gyerekkorom óta ismerek, eljött hozzánk személyesen, és elmondta, hogy nem jók az eredményeim. Az AFP értékem alapján a baba nagy valószínűséggel nyitott gerinccel, vagy nyitott koponyával fog születni. Miután a védőnő elment csak sírtam és sírtam egész délelőtt. Édesanyámnak mondtam el először. Ő azt javasolta, hogy ne is menjek el semmilyen vizsgálatra, hanem jelentkezzek be abortuszra minél hamarabb. Délután mikor a férjem hazaért, igazából szóhoz sem jutott. Megbeszéltük, hogy több orvosi véleményt is meghallgatunk. Négy különböző nőgyógyász az abortuszt javasolta.

Egyedül egy kecskeméti szülész-nőgyógyász-genetikus orvos, Dr. Pétervári tanácsolta, hogy még várjunk egy kicsit, mert ugyan nem túl bíztatóak az eredményeim, de szerinte az én babám nem beteg.

Teljesen összezavarodtam, döntés képtelen lettem, óránként változott a véleményem. Kész gyötrelem volt. A férjem és a család egyértelműen az abortusz mellett voltak.

A védőnő napi szinten hívogatott, hogy akkor most mi lesz. 17 hetes terhesen végül eldöntöttem, hogy nem vagyok gyilkos, marad a baba. Utána többet nem is mentem a genetikára! Napi szinten vívódtam, nem tudtam enni. A férjemmel már alig beszéltünk, és a vizsgálatokra is egymagam jártam. A családom is haragudott rám. Én is magamra. De akkor már tudatban felkészültem arra, hogy akármilyen lesz is, az én gyermekem lesz, és másra nem számíthat. Minden egyes ultrahangnál azzal vigasztaltam magam, hogy keze – lába van. Minél többet láttam ultrahangon annál jobban örültem a döntésemnek.

34 hetesen egymagam mentem vizsgálatra, mikor megállapította az orvos, hogy megállt a baba fejlődése, és azt tanácsolta, hogy menjek át Kecskemétre szülni, mert a beteg újszülöttet úgyis oda szállítanák. Ott nem volt fogadott orvosom, de mindenki nagyon empatikus volt. A kórházban található összes orvos tanakodott felettem. Császármetszéssel született a kislányom. Életem legszebb pillanata volt, amikor felemelték és mindenki csak csodálkozott.

Az orvosok egyöntetűen mondták, hogy egészségesnek tűnik! Mikor a gyerekorvosok 9 es agpar értéket mondtak, akkor már tudtam, hogy nagy baj nincs! Bejött a kórházba a férjem és a család is. Meglátták Renátát, és nagyon örültek. Szülés után egy hónapig voltunk kórházban. Állandóan leesett a vércukorszintje, meg volt sok probléma, de ezek mind apró problémák voltak!

Renáta most 3 éves. Minden orvosi tudományt megcáfolt, amikor egészségesen megszületett. Egy életvidám, cserfes kislány! Ami még furcsa, hogy a feszes izomzata miatt 6 hetes kora óta tornára jár. Az egyik neves neurológus azt mondta, kötve hiszi, hogy Reni öt éves kora előtt beszélni fog, és szoba tiszta lesz. Két éves kora óta tisztán és folyékonyan beszél, és teljesen szobatiszta! Minden nap megköszönöm a jó Istennek a segítségét meg a kis csoda lányomat! Anya, apa büszkesége! A férjem Renit, mióta megszületett, hercegnőmnek szólítja. Délutánonként együtt szoktak építőkockázni.

Mikor tündérkirálynő jelmezt vásároltunk neki a farsangi ünnepségre, az eladó kérdezte tőle, hogy szeretne-e a csinos ruhácskához egy varázspálcát is. Reni azt válaszolta, hogy igen, mert az övé otthon nem tud varázsolni. Az eladó hölgy mosolygott, és a kicsi leány ajándékba megkapta a pálcát. Hazafelé menet igazoltattak minket a rendőrök. Reni odanyújtotta a pálcát az egyik rendőrbácsinak, és megkérte, hogy vigye vissza a néninek. Neki nem kell, mert ez sem tud varázsolni, pont olyan, mint amilyenje otthon is van.

Én egy egészséges kislányt kaptam, de nem mindenki ilyen szerencsés, mint a kis Reni. Hiszem, hogy minden indokkal történik! Hiszem, hogy a beteg gyereknek is valami dolga van a földön, és ugyanúgy lehet szeretni, sőt talán még jobban, mint az egészségeset.