32 éves, 3 gyerekes anyuka voltam 2017 augusztusában. Kis korkülönbséggel születtek a gyerekeink, tervezett babák voltak. Szeptembertől a legkisebb gyermek 2,5 évesen óvodába került. Lehetőségem volt dolgozni és tanulni is, ami valljuk meg 3 gyerek mellett nagyon nagy szerencse. Pici fiam 2 hete járt óvodába, mikor egyik nap eszembe jutott, hogy 2 napja menstruálnom kellett volna már, de mivel védekeztünk nem gondoltam, hogy gond lenne! Egyetlen egy alkalom volt csak menstruáció alatt, de az is „baleset mentes”. Vettem tesztet másnap, és láss csodát, pozitív lett! Teljesen kétségbe estem! Ott álltam leforrázva…most mi lesz?? Apuka este jött haza a munkából, mondtam neki, hogy mi újság. Közölte, hogy biztos csak cisztám van, kérjek időpontot a doktornőhöz! Együtt mentünk el az orvoshoz. Kiderült nem ciszta, hanem egy dobog szívű kisember az.

Apuka teljesen kiborult. Közölte, hogy kérjek időpontot abortuszra, mert hisz még csak egy kis fekete folt az, nem gyerek… meg végre a másik 3 gyermek is kinőtte a baba kort. Nem kell éjszakázni, baba sírás sincs már. Sokkal könnyebb. Mégis a lelkem mélyén éreztem, hogy én ezt nem tudom megtenni! Hisz a „fekete folt” az egy életszakasz amibe a másik gyermekek is voltak. Rengeteg vita volt köztünk! Semmiképen nem akarta a babát.

A család egyenesen őrültnek nézett, hogy a gondolat is felmerült bennem, hogy megtartom. Álltam egyedül mindenkivel szemben…mindenki csak támadott. Egyedül éreztem magamat. Magamra hagyva. És akkor döbbentem rá, NEM vagyok egyedül! Ott a kisember a hasamba, aki csak RÁM számíthat!! Kire másra, mint a saját anyukájára?

Elkezdtem széllel szembe menni. Nagyon sokat sírtam … nagyon nehéz volt. Közbe ott volt 3 pici gyerekem is! Tudtam, ha kell akkor egyedül is végig fogom csinálni. Maga a terhesség nem volt könnyű. Fáradékony voltam, nehéz volt a többiek mellett. Időközben Apuka és a család is beletörődött hogy ez a baba igenis meg fog születni. A szülés indított volt. Ragaszkodtam hozzá, hogy Apuka bent legyen velem. Bíztam benne, a kötődést segíteni fogja, ha látja, hogy születik meg a baba. Hiába kaptam oxitocint, nehezen akart megindulni kifelé a lányom. A doktornő mondta: „Anyuka most már engedje el ezt a gyermeket, hadd születhessen meg”. Valahol tudat alatt lassítottam a folyamatot. Ennyire nem akartam oda adni őt. Végül hirtelen, nagy sebességgel megszületett Zsófia Boróka egy gyönyörű szép kislány, aki tiszta apukája.

Most 11 hetes a Boróka. Egy végtelen tüneményes kislány. Egy rossz szavunk nem lehet rá! Nagyon nyugodt baba! Eszik alszik és szinte mindig mosolyog. Tesók nagyon szeretik és a család is. Apuka is szerelmes belé. Ő az én ajándék babám. Örülök neki, hogy kitartottam.

Egyszer olvastam valahol: olyan még nem volt, hogy valaki megbánta, hogy megtartotta a babáját, de olyan igen, aki megbánta, hogy elvetette. És igen ez nagyon igaz!!