Még nem voltam 18 éves, amikor menthetetlenül szerelmes lettem egy tőlem 3 évvel idősebb fiúba. Semmi sem létezett, csak a mi kis idilli szerelmes napjaink. Aztán egyik hónapban aggódni kezdtem, mert nem jött meg. Ekkor voltam végzős középiskolás.

Mielőtt orvoshoz mentem volna leültünk az édesanyámmal és a párommal átbeszélni ezt a helyzetet. Ők mindketten azt akarták, hogy ha várandós vagyok, tartsam meg a babát, de én nagyon féltem. Bizony megfordult a fejemben, hogy abortuszra megyek, mert én is szinte még gyerek voltam, el sem tudtam képzelni magam anyaként. A párom és édesanyám megígérték, hogy mindig mindenben mellettem állnak, segítenek, amiben csak kell, így végül belementem, hogy vállalom a babát. Kiszámoltam, hogy pont le tudok érettségizni, mielőtt megszületne a kicsi, ez is megnyugtató volt számomra. Természetesen később az orvos is megerősítette: egy pici élet növekszik bennem. Amint meghallottam a szívdobogását, tudtam, hogy sosem lennék képes megölni őt!

Nagyon nehéz időszak következett. A párom hozzánk költözött, és sajnos megromlott a viszonyuk anyukámmal, aki kidobott minket otthonról. Ekkor voltam a 7. hónapban. Albérletbe költöztünk a párommal, közben iskolába jártam, ahol igyekeztem titkolni az állapotom, mert féltem, ha megtudják, kirúgnak. Végül persze kiderült, és tényleg majdnem kitettek, de szerencsére az osztályfőnököm kiállt értem, így le tudtam érettségizni.

Érettségi után 1 hónappal megszületett az én gyönyörű kisfiam, akit az első pillanattól kezdve imádok. Sajnos a szülés után, sőt már a terhességem alatt kiderült, hogy a gyermekem apja nem alkalmas arra, hogy együtt neveljük a fiúnkat. Próbáltam hatni rá, de ő züllött, csavargott, nőzött… Végül, amikor 3 éves lett a kisfiúnk, szétmentünk.

Szóval sok minden történt ezek alatt az évek alatt, és szinte az egyetlen jó dolog, ami történt, az a gyermekem születése volt. Amikor ketten maradtunk, minden jóra fordult. Éltünk a mi kis szimbiózisunkban, sokat játszottunk, nevettünk… Időközben édesanyámmal is rendeztük a kapcsolatunkat, sokszor vigyázott az unokájára, amikor dolgoztam.

Azóta eltelt több, mint 2 évtized, a fiam idén nyáron tölti be a 25. évét. A mai napig is imádjuk egymást, mindent meg tudunk beszélni. Nagyon jó ember lett belőle, az a típus, akit csak szeretni lehet. Nem csak én neveltem fel őt, hanem ő is engem. Általa váltam azzá, aki ma vagyok, és büszke vagyok rá, hogy a sok nehézség ellenére kiegyensúlyozott édesanyja tudtam lenni. Nem tudom szavakkal jellemezni a kapcsolatunkat. Több, mint anya-fia kapcsolat. Ő mindig is része volt az életemnek, és ma már tudom, hogy hatalmas hibát követtem volna el, ha akkor abortuszra megyek. Jelenleg külföldön dolgozik, de napi kapcsolatban vagyunk.

Én boldog párkapcsolatban élek, és született még két gyönyörű gyerkőcöm, akik beragyogják az életünket. Hiszem, hogy a sors sokszor helyettünk írja a forgatókönyvet, és ha hallgatunk az ösztöneinkre, akkor a film vége mindig happy end lesz.