3 év várakozás után sikerült teherbe esnem, amit nagyon vártam. Minden jól alakult. Egyik napról a másikra a kislányom négy hónaposan úgy döntött, nem szopizik tovább. Kicsit frusztrált a dolog, de elfogadtam, majd jött a meglepetés: rosszul létek stb.

Csináltam egy tesztet, ami egyértelmű volt. Nagyon beparáztam, mivel a kislányom a második császárom volt és még jóformán össze sem szedtem magam. Elmentem az orvoshoz, aki ezt megerősítette és felhívta a figyelmemet, hogy nem biztonságos a terhességem, mert az előző császár még nagyon friss és a heg szétválás esélye 50%-os.

Sírva tértem haza, hogy mit tegyek van 3 gyermekem, de már úton a negyedik is.

Ő is él. Már dobog a kis szíve (mondtam én zokogva a férjemnek).

Napokig gondolkodtam, beszélgettem tanácsokat kértem és úgy döntöttem lesz, ami lesz. Én nem akarom bántani. Így megtartottam szigorú vizsgálatok és figyelem mellett. Utolsó egy hónap kórházban telt ne hogy baj legyen.

És eljött a mi napunk is. Természetesen császármetszés volt. Férjem végig mellettem volt ott is. Mikor megszületett kértem a sterilizációt. Mivel még egyszer ekkora lelki összeomláson nem akartam átmenni, és akkor derült ki, hogy egy velem született rendellenességem van. 1 petevezetékkel születtem és az is csoda, hogy gyermekem van. Nyugtatott az orvos, de annál nyugtatóbb nem kellett mikor apa odahozta a pici fiúnkat és átadta.

Akkor jöttem rá, hogy nem bántam meg, és megérte kockáztatni.

Ma már 6 hónapos a kis csöppség. Nagyon vidám igazi kis bohóc. Jóformán le se tudom tenni annyira anyás. Imád pancsolni és a tesókkal nevetni. Kedvenc játéka nincs, de a plüss plédje nélkül még enni se tud annyira szereti.

Csodás dolog mikor belátja az ember, hogy mekkora hibát vétett volna.

Mai napig angyal babának tartom.