A felelősségteljes döntés

“Az abortusszal kapcsolatban feleségemmel mi is érintettek vagyunk.

Tizenkét éve történt.

Ági a harmadik gyermekünkkel volt állapotos. Terhességének kilencedik hetében járt már, amikor irtózatos fájdalmakat kezdett csípőjében érezni. Arra gondoltunk, nő a baba, kell neki hely, nyomhat valami idegvégződést. Ági fájdalmai idővel sem enyhültek. Egyik nap azt vettük észre, hogy a bal lába mintha vastagabb és szürkésebb lenne.

– Te – mondom neki –, nem lehet, hogy trombózisod van? Mentőre nem várva, azonnal bevittem a központi ügyeletre. Mikor mondtam az ambulancián, hogy szerintem feleségemnek trombózisa van, jól letoltak, hogy mertem akkor szállítani, meg majd eldöntik ők, mi a baja. Mint kiderült, valóban mélyvénás trombózisa volt. Egy napja feküdt a kórházban, amikor az őt kezelő főorvos telefonon hívott. Kérte, menjek be, szeretne közösen velünk beszélni.

Gyomorgörccsel mentem, éreztem, valami nagy baj lehet. Az orvos elmondta, hogy a feleségemnél kiterjedt, magasra terjedő mélyvénás trombózis alakult ki. Műtétre van szükség. A beavatkozás során egy úgynevezett „vena cava filtert” kell a vénába helyezni, hogy megakadályozzák a parányi vérrögök tüdőbe kerülését és az akár végzetes embólia kialakulását. Megértettük és tudomásul vettük. Ha ennek ez a módja, akkor legyen.

Ám a főorvos folytatta. A beavatkozás közvetlenül a hasfalra sugárzott röntgen alatt történik, amely azonban károsítani fogja a fejlődő magzatot, ezért őt előtte abortálni kell.

Micsoda?! Ettől mindketten rosszul lettünk.

Hét évet kellett várnunk első gyermekünk megszületésére. Már a lombikbébi-programot készítették elő, amikor csodálatos módon megfogant a fiú. A második fiúcska viszonylag könnyen jött, és itt van egy újabb kisgyermek, a harmadik – reméljük, kislány –, amelyet most akarnak velünk elvetetni.

Összeomlottunk mindketten. A feleségem meg sem moccanhatott a kórházi ágyában, én pedig azt hittem, ott esek nyomban össze. „Ez óriási felelősség! Ki vagyok én, hogy akár a feleségem, akár a gyermekem életéről döntsek?” – kavarogtak bennem ilyen és ehhez hasonló gondolatok.

Másnapra várta az orvos a válaszunkat. Azt kértem Ágitól, hogy ő a kórházi ágyán gondolja ezt végig és imádkozzon, én ugyanígy teszek otthon. Kértem, hogy még telefonon se beszéljünk másnapig, hogy egymást még véletlenül se befolyásoljuk. Így a feleségem a kórházban, én otthon szenvedtem.

„Mit tegyünk? Keresztényként tudom, hogy Isten életpárti és azt is, hogy Úr ajándéka a gyermek, de a feleségem élete is az, mi pedig most kész tények elé vagyunk állítva. Kioltsunk egy gyermekéletet? A feleségem életével játszunk?”

Egész éjjel gyötrődtem. Eszembe jutott az a felvétel, amelyet még általános iskolában, egyik osztályfőnöki órán vetítettek le nekünk, és félig eltakart szemmel nézte az osztály. Néma sikoly volt a címe. Borzalmas volt akkor is látni, ahogy egy védtelen, menekülő kis magzat ellen vasakkal, késekkel támadnak. Nem tudtam aludni. Az interneten rákerestem, hogy milyen egy kilenchetes méhmagzat. Amikor megláttam, hogy van feje, kifejlődtek már a kezecskéi és lábacskái, zokogva borultam a padlóra: „Uram Jézus, könyörülj meg a feleségemen és könyörülj meg e kisgyermeken!”

Rettegve mentem be másnap a kórházba. A feleségem is kimerültnek látszott. Nem aludt ő sem.

– Döntöttél? – kérdezte.

– Igen, azt hiszem! – válaszoltam, de kértem, hogy először ő mondja el, hogy miként.

– Arra gondoltam – mondja elcsukló hangon –, hogy nekünk hinnünk kell Istenben és abban, hogy Ő nem véletlenül adta nekünk ezt a kisgyermeket. Ő tud rám is vigyázni. Kérlek, ne öljük meg! Isten valahogyan gondot fog viselni ránk.

Potyogó könnyekkel mondtam, hogy álmatlanságomban és harcaim közepette én is ugyanerre jutottam. Ezek után jeleztük az orvosnak, hogy félelemmel ugyan, de nemet szeretnénk mondani az abortuszra. A főorvos megértő volt, elénk tett aláírásra egy „saját felelősségünkre lemondunk az orvosi beavatkozásról” szövegezésű papírt, és megkezdték feleségemnél az intenzív heparin terápiát…

Aztán azzal sokkoltak bennünket, hogy a sok heparin és a folyamatos véralvadásgátló gyógyszerek károsan hatnak a magzat fejlődésére és komplikációk állnak majd elő a szülésnél. A kislányunk épségben megszületett, ma már tizenegy éves. A feleségemnek ma is kell szednie egy modernebb véralvadásgátló készítményt.

Az élet sokszor nem ideális. Rengeteg olyan helyzet adódik az ember életében, amely felelősségteljes döntést igényel. Amelynek áldásait vagy negatív következményeit akár egy életen át is hordozni kell.”

Molnár Róbert jogász, Kübekháza polgármestere

Forrás:

https://azonnali.hu/cikk/20201107_most-a-szivedbol-meselj-mami?fbclid=IwAR165EiwhXwTXTeL5FZuNyjwKO58AlMD8umHLpW7wYA-AjlOjLO5heO8Bbc