Keresztény tanításban részesültem gyermekként, majd Istentől elfordulva éltem az életem. Jó embernek gondoltam magam, másokhoz képest, de most már, 2010-től újra Istennel, sok minden más megvilágításba került.

Fiatalon életcéljaim megvalósulásának érdekében, megalkudtam, egy csalódás után. Nem vártam az igazira, egy olyan férfihez mentem férjhez akinek úgy éreztem: szüksége van rám. Okoskodással döntést hoztam. A céljaim megvalósultak, lett házunk, születtek gyermekeink, de a házasság sosem lett örömteli számomra, és bizonyára a férjem számára sem mert kezdettől fogva nem szűntek meg a vitatkozások. Nem tudtam őt boldoggá tenni. Nem tudott örülni a gyermekeinknek sem. Én örültem és büszke voltam a gyermekeinkre, de a férjemmel való viták és a veszekedések elől munkába és egy parázna kapcsolatba menekültem. Az egy érzelmi hullámvasút lett. A nagyon rossz nélküle, és a nagyon jó vele váltakozása volt. Bármennyire szerettem volna, nem akarta a kapcsolatunkat legalizálni. Abban az évben amikor úgy döntöttem, hogy mégis megpróbálok elválni, – amit már egyszer elindítottam, de felfüggesztettem – állapotos lettem a szeretőmtől. Nincs 100%-os védekezés. Ő nem vállalta, hogy közös gyerekünk szülessen. Nem akartam, hogy a kapcsolatunk megszakadjon. Nagyon szerettem. Tiszteletben tartottam döntését. A félelem, a körülmények, az okoskodásom, arra vezetett , hogy elvetessem. Úgy gondoltam, ha erre a törvény lehetőséget ad, akkor ez sok magyarázkodástól, kellemetlen, kényelmetlen szituációtól megkímél. Nagyon fájt a szívem miatta. Nagyon szégyelltem, csak 3 közeli barátnővel osztottam meg. Évről évre eszembe jutott mennyi idős lenne éppen. Egyre kevésbé értettem, miért is féltem annyira attól, hogy megtartsam?
A válás és a szüleim halálát követően, évről évre a téli, fény nélküli időszakot egyre rosszabbul viseltem. Elvesztettem a magabiztosságomat. Depressziónak véltem, ami súlyosbodott. Furcsa volt ezzel szembesülni, mert közösségi életet is éltem. Sokszor sírtam, sokszor döntésképtelennek éreztem magam. Elfogytak az életcéljaim, utáltam a hazug, tiszteletlen, tisztességtelen, gonosz világot. A gyermekeim, már a felnőttség küszöbén nagyon aggódtak értem, már nem mertek egyedül hagyni, felváltva voltak otthon velem. Láttam az aggodalmukat, és elmondtam a háziorvosnak a tüneteimet. Ideggondozóba küldött. Gyógyszert kaptam. A háziorvosnak jeleztem, hogy nem gyógyszerrel szeretnék élni, de nem tudom, hogy lehetnék jobban. Elküldött egy rehabilitációra. Ott megvilágosodott számomra, hogy valahogyan ki kell lépnem ebből a parázna kapcsolatból, mert szükségem van egy társra. Változtatnom kell az életvitelemen, hogy változzon az életem. 

Isten újra keresett, hívott egy ismerős által. Már nem először, de most elmentem egy kis csoportos összejövetelre, ahol körbeölelt szeretetével. Olyan szeretettel fogadtak, pont úgy törődtek velem mint amire mindig is vágytam. Ez volt amit mindig kerestem, de addig sehol sem találtam. Bár úgy mentem, hogy egy keresztény férfit szeretnék megismerni, de Jézusra találtam. Nem ismertem a bibliát. Nem tudtam, hogy mennyi bűnt követtem el. Nem tudtam, hogy az abortusz volt a fő oka a depressziómnak. Mindezeket egy lelki gondozás során az Úr világította meg számomra. Olyan kegyelemben részesített az Úr, hogy olyan lelkigondozóim lehetettek akaratából, akiknek a segítségével ezt a nagyon mélyre temetett, fájdalmas tettem is a kereszt lábához került. Jézus vére megtisztított, megelevenített. Imádkozás közben Isten megmutatta kislányomat, egy mennyei réten játszadozva. A látomást igazolta, hogy a két lelkigondozó is látta ima közben ezt a képet. A kislányom megbocsájtott. Isten megajándékozott még ott a nyelveken szólás ajándékával. Úgy elköteleződtem, mint a bibliai parázna asszony akinek sok vétke elfedeztetett. Olyan bizonyságom lett Istenről, mely megingathatatlan. Meggyógyultam. Elhagyhattam a gyógyszert. Krisztust választottam, és minden kísértésben Reá nézve, sikerült kiszabadulnom a paráznaságból, a szexfüggőségből. Isten minden szükségemet betöltötte. Isten lett a társam, új életem lett.
2016-ban hallottam egy Séta az Életért nevű rendezvényről, ami a megfogant magzatok érdekében áll ki. Akkor már tudtam, hogy Isten aki mindent a javunkra tud formálni, hív egy ilyen életvédő szolgálatba. Az amin Isten keresztül kísért, azzal a megtapasztalással, segíthetek én is másoknak. Így elvégeztem egy Felkészült Istenfélő Tanácsadó képzést, mely segítet a hitemet elmélyíteni, majd egy abortusz utáni feldolgozó csoport működését tanulmányoztam, mely egy segédanyaggal lépésről, lépésre segíti a résztvevőket a gyógyuláshoz vezető úton. Fontos lett számomra, hogy a fiatalok időben történő felvilágosítást kapjanak a korai szexulalitás veszélyeiről és annak lehetséges következményiről, hogy felelősségel lépjenek párkapcsolatba. Részt veszek ilyen segítő, felvilágosító tevékenységekben. Így próbálok jó anyukája lenni a mennyben levő gyermekemnek. Így próbálok – úgymond – értelmet adni, az Ő túl korán megszakadt, magzati életének.