A lehető legrosszabb döntést hoztam

Szeretném az én történetem megosztani azokkal a nőkkel, akik válaszút előtt állnak abortusz vagy nem!?

Már 58 éves is elmúltam, az életem nagyon nehéz volt. Mélyszegénységben nőttem fel, soha nem voltunk gazdagok. Miután a férjemmel megismerkedtem, 18 évesen férjhez mentem hozzá. Az esküvő után mindjárt terhes lettem, de sajnos az ötödik hónapban elvetéltem. Aztán öt év múlva jött második gyermekem, a lányom, egy csütörtöki napon született meg és három napra rá vasárnap édesanyám meghalt. Tudtuk hogy nagyon beteg. Árván maradt egy tíz éves öcsém aki hozzám került.

Két év múlva terhes lettem, és mivel három gyermeket neveltem, úgy gondoltam akkor, hogy egy negyedik nem jöhet mert nehéz a megélhetésünk.

Ezért a lehető legrosszabb, visszafordíthatatlan döntést hoztam. A pici babám életét elvettem. Önszántamból, mert akkor nem mertem szembe nézni a nehézségekkel. Nem tudtam mit teszek, az volt a lényeg akkor, hogy egy gonddal kevesebb legyen az életemben.

Aztán jött a felismerés, hogy miért nem tudtam volna felnevelni? Hiszen ezt a hármat is így neveltem fel, szegénységben. Azóta 32 év telt el de soha SOHA nem tudom megbocsátani magamnak hogy “megöltem “a kisbabámat, hogy nem adtam neki esélyt arra hogy szeressem hogy oda bújjon hozzám mint a többi hogy azt mondja: „Anyu, szeretlek!”

Mind a kettő kisbabámnál én voltam a hibás, ők már fent a mennyben várnak rám. Nagyon hiányoznak.

Kérlek benneteket anyukák, ne tegyétek!!!!!! Ne menjetek abortuszra, adjatok esélyt a gyermekeiteknek, ők élnek. Én nem adtam. Míg élek, a szívem nem nyugszik. Látom őket a lelki szemeimmel, a mennyben várnak rám hogy anyunak szólíthassanak, hogy elmondják hogy sokat vártak rám, és én elmondhatom majd nekik, hogy bocsássanak meg nekem, amiért kimaradtak az életből, amiért nem adtam nekik esélyt a boldogságra, a szeretetükre, hogy soha nem lehettem az a földi anyukájuk. Borzalom ezt át élni! Bízom Istenben, hogy láthatom őket még a mennyben. Kérlek ne öld meg a gyereked!!!!